Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

Prológus- A szökevény	Axel	2014.07.25. 17:00
*Clary szemszöge*   Hallottam a szívem dobogását a fülemben. Olyan gyorsan futottam, ahogy csak tudtam. Keményebben toltam magam előre, mint még soha, figyelmen kívül hagyva az utánam szólongató hangokat. Hozzá vágtam magamat háttal a falhoz, miközben az öreg, rozoga liftet követeltem a gombot nyomogatva. Imádkoztam, hogy az jöjjön, mielőtt bárki más meglátna engem. Ebben a pillanatban nem volt erőm, egyszerűen szégyen lett volna, ha bárki is észrevesz ebben az állapotban. Különösen őneki nem...  Veszélyesen közel kerültem a sírás határához, de nem engedhetem meg ezt a kínt, hogy eleresszem a könnyeimet. Csak az ő legcsekélyebb gondolata is érzelmi hullámba sodort, de tartanom kellett magamat addig, amíg haza nem érek. Hallottam, ahogy elsietett lépések verték fel a padlózatot – kiáltották a nevemet, de én figyelmen kívül hagytam.  Egy csikorgással a lift megállt, kinyílt az ajtó és habozás nélkül beugrottam. Ahogy bent voltam Isabelle keze kígyózott a csuklóm körül.  – Clary, ugye minden rendben van? – kérdezte Izzy, az aggodalom beleivódott minden egyes szavába. Megráztam a fejemet és lesütöttem a szememet. – Clary! – mondta határozott hangon.  – Mi történt? Ez csak...  Nem bírtam volna elviselni azt, amit mondani készül. Megrántottam a kezemet, Iz pedig majdnem hátraesett. A személyfelvonó oldala támasztotta meg, közben megsebzett arccal bámult rám. Nem volt időm arra, hogy sokáig Izről tűnődjek. Ki kellett szabadulnom a liftből, de az ajtaja becsukódott és elkezdett mozogni. Megbántam az összes bűnt, amit elkövettem életemben. Vele maradtam, arany szempárja keményen meredt rám, mint mindig, ha dühös. – Seggfejek vagytok, mint minden Lightwood! – gúnyolódtam. Engedtem, hogy a fájdalom elterjedjen egészében, és hogy beszivárogjon a tekintetébe. Megérdemelte, hogy rosszul érezte magát, azért amit tettek velem. Ahogy végigpásztáztam rajta, rájöttem, hogy nem akarok segíteni neki. A kemény pillantását felváltotta egy pillanatra egy szomorú, fájdalmas nézés. Még soha nem láttam ilyen...nyitottnak és sebezhetőnek. De nem érdekelt. Hosszú másodpercek teltek el. A rozoga szar nyikorogva megállt, nehezen szétfeszítettem az ajtaját, s kiléptem a liftből. Amikor elértem az Intézet kapuját visszanéztem egy percre a folyosóra,hallottam ahogy valaki zongorárik az emeleten. Közben Church a cipőfűzőmmel játszadozott. Belerúgtam mérgembe, a macska hangos puffanással és fájdalmas nyávogással tőlem két méterre landolt. Szegényt megsajnáltam, de már késő bánat volt. Pár percig még haboztam, azután pedig kiléptem az utcára. A szél lehűtötte ezt a forró New York-i nyári napot. Pont az ellenkezője az időjárás annak, ahogyan érzem magam, s amilyen az életem. Igaz, nem volt mindig napfény és boldogság számomra az élet és most sem az, lehet sosem lesz már olyan, mint amiről mindig is álmodoztam... Becsuktam magam mögött az Intézet bejáratát és hátra sem pillantva húztam haza.
Mit szólsz hozzá?

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk